Vigyázz, mit kívánsz!
Az érzelmekkel átitatott gondolatainknak engedelmeskedik a testünk, követi az elménk. Azokat a jeleket vesszük észre a világ kuszaságában, amikre ráhangolódunk, úgy hozzuk meg a döntéseinket, arra visz az utunk, amerre lelkesítő, vagy éppen lehangoló gondolataink terelnek.
Regényemben Elena, az olaszországi Follinában élő asszony sosem bocsátotta meg magának azt, ahogy elhagyta a szülői házat. Félt, hogy anyaként visszakapja az élettől a fájdalmat, amit ő is okozott.
„Amikor kiderült, hogy gyermeket vár, rettegés fogta el. Félt, hogy a sors majd megismétli önmagát. Aztán, amikor a lánya megszületett, azt kívánta, bárcsak magához láncolhatná, örökké a karjában tarthatná. Már az első napon félt az elválástól. Nem csoda hát, hogy amikor szembesülnie kellett Julietta vakságával, a szívébe nyilallt a felismerés: sikerült, egy életre magához láncolta őt. Mit nem adna most, ha szabadjára engedhetné, útjára bocsáthatná a tehetséges lányát! Hadd menjen, hadd élje az életét! Láthatná boldogan, szerelmesen, sikeresen. Majd’ beleszakadt a szíve, amikor erre gondolt.” (részlet – Vakrepülés)
Vigyázz, mit kívánsz, mire gondolsz! A félelmeink rossz irányba terelnek. De ha bent ragadsz a múlt gyötrelmei közt, ha képtelen vagy elengedni, amin változtatni már nem lehet, a saját magad rabja leszel!