Kötényben a téren

2018 05/07
Címkék:

Amikor a vizsgámra készültem, igen, mielőtt pék lettem, sokat gyakoroltam a fonást. Hármas, négyes, hatos, fejesmákos, kerekmákos, mindszenti és… barchesz. Látszólag egyszerű, két szál, amit úgy hajtunk, hogy négy legyen, nyúl a kéz keresztbe, hajtom alá, majd fölé… összekevertem. Sokat bajlódtam, mire végre elmondhattam, hogy csukott szemmel is megy. Mire végre nem jegyezte meg a rutinos csoporttársam a tojással lekent, mákkal finoman meghintett barcheszemre, amit büszkén nézegettem, hogy: fonáshibás! Legszívesebben azt mondtam volna, hogy „foglalkozz a magad dolgával”, de nem mondtam, mert igaza volt. (Ha jobban megnéztem.)

A vizsgámra készültem, miközben még a kéziraton is dolgoztam. Az élet hangjában jelentős szerepet kapott a barchesz. Már akkor elhatároztam, hogy amint kijön a regény a nyomdából, sütök kalácsot a tiszteletére.

Fontam gyurmával, madzaggal, a konyhában, vagy máshol, várakozás közben. És persze dagasztottam sok-sok tésztát, és amikor a család már unta a kalácsot, a kifli tésztáját is megfontam. Nem mindegy, hogy milyen alakú péksüteménybe tesszük a párizsit?

Így történt, hogy jól megtanultam a tételt! Én kérem, készültem! Bármelyiket húzhattam volna a barhesztől a mindszentiig, a sóskalácson át a briósig, kenyérféléktől a pogácsákig… Sikeresen levizsgáztam.

Hetekkel később, (Már Az élet hangja is a maga útját járja) a barchesz fesztiválra készültem, immáron pékként. Gondoltam, bedagasztok egy finom tésztát, fonok néhány barcheszt, legyen benne a kezemben a mozdulat. Nem is ártott, mert hát a rutin bizony hamar kopik, ha nem gyakorol az ember.

A Mega Barchesz Akadémia pedig nem aprózta el. Szuper szervezésben, jól előkészített eszközökkel és anyagokkal várt, én pedig nekiláttam a munkának.

És hirtelen értelmet nyert egy mondás: ahány ház, annyi szokás. A barchesz fonásának egy egészen új technikájával találkoztam. Mindig tanul az ember…

(fotó: a profi képeket Vári Johanna készítette, a többit a férjem, vagy én)

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük