Multikultúra
Mindig kellemes, melengető érzéssel tölt el, amikor különböző és egymás számára teljesen ismeretlen emberek között összefogást, összhangot látok.
Emlékeztek? A LÉGIKISASSZONYOKban már feszegettem a kérdést, ami egy stuvi életében fontos jelenség. Naponta szeli át a világot, miközben akár több száz emberrel találkozik és teremt egyfajta kapcsolatot a felhők fölött.
„…van valami, amire biztosan nem lehet felkészülni az iskolapadban: különböző népek, színek, szagok, nézetek, hovatartozások, nemek, korok, vallások és politikai irányzatok, neveltetések, szocializáltságok, nyelvek, jelek, kultúrák és kulturálatlanságok, akik mind szorosan egymás mellett ülnek, ugyanoda tartanak, és ugyanazt akarják. Az ő tekintetük mered egy emberként a légikísérőre, aki ebben az eklektikus közegben megpróbál úgy lavírozni, hogy mosolya és kedvessége mindegyikük számára ugyanazt jelentse.” (részlet – Légikisasszonyok)
Az elmúlt napok egyik estéjén valami hasonló érzéssel találkoztam, Prágában. Kis társaságunkkal, svábok, tótok, kunok, székelyek, jászok… szóval magyarok, beültünk egy barátságos kocsmába. Előkerült egy tangóharmonika, és miután éneklős csapat vagyunk, rázendítettünk. Nem kellett fél óra sem, a hangulat döbbenetesen alakult. Hamar kiderült, hogy az asztaloknál németek, szlovákok, csehek, hollandok, olaszok töltötték estéjüket. Magyar nótáinkhoz tapssal kapcsolódtak, de aztán történt valami. Ez a sok idegen és meglehetősen különböző ember mint a gyöngy fűződött fel a különböző nemzetek dallamára, keresve közös akkordokat, ritmusokat, míg végül együtt énekeltünk. Ki-ki a maga nyelvén egy-egy szakaszt, ugyanarra a dallamra. Elképesztő volt. Tudtátok például, hogy a „Sej, haj, Rozi” németül, szlovákul is énekelhető?
Multikultúra? Közös gyökerek? Egy tőről indultunk és szétváltunk az idők során, vagy a különböző kultúrákban találtunk közös pontot? Mindegy is. Ők… Mi… Emberek.
Barbara