Most…
Vajon voltam kő, aztán csiszolt gyémánt, vad ragadozó és szelíd őz? Tékozló, bűnbe eső, haragos, gyarló, mígnem eljutottam oda, ahol ma vagyok? Egyáltalán hol vagyok? Hol tartok? Azt mondják, egy gyermek négy-öt éves koráig vissza-visszatekint. Emlékszik. Sorsát befolyásolja, amit magával hozott. Ő még tudja, miért ide jött, mit keres és merre tart. Később már csak sodródik. Viszi az áramlat és ha jó szelet fog ki, akkor élvezi. Ha nem, akkor mindig jobbat vár.
Egy egész élet telik el azzal, hogy keressük, ami ott van karnyújtásnyira. Hiszen okkal jöttünk éppen ide.
Talán pont ez a feladat? Észrevenni a jót? Megélni a boldogságot? Lehet, nehéz kibogozni a sok szutyok közül, amit keresünk. De ott van valahol. Talán az orrunk előtt, de nem hisszük el.
Nem tudjuk, meddig tart még, mennyi időnk van a keresgélésre. Nem kellene elszúrni. A most itt van. Tenni sem kell érte. Csak hagyni. Elhinni és megélni. Azt, amiért jöttünk.
Barbara
