Mi legyek, ha nagy leszek?
A gyerekek már három évesen tudják, hogy mik szeretnének lenni, ha felnőnek és ez a tudásuk, sejtésük meg is marad még néhány évig. Terveikről a választott játékok, történetek, szituációs játékok párbeszédei adhatnak hírt. Akár meg is fogalmazhatják, de gyerekes fecsegésnek tűnhet az amúgy komoly szándék a tündérek, boszik, színes állatok forgatagában. Pedig milyen fontos, amit a gyerekek ezen időszakban megpróbálnak közvetíteni. Aztán ha nem sikerül, akár egy életen át taposhatják a mókuskereket egy rosszul megválasztott pályán.
Réka, a Vakrepülés magyar főszereplője is olyan úton járt, amit nem ő választott. Kényszerpályán, ami később a spiritualitás és az útkeresés ismeretlen, ám izgalmas irányába terelte.
„Hogy micsoda? Repülni akarsz?” – kerekedett ki Réka apjának a szeme a tervek hallatán.
Másodikba járt ekkor Réka, a Rózsa Ferenc Gimnázium eminens osztályába. Kimondatlanul is egyértelmű volt mindenki számára, még Réka tanárai számára is, hogy mi lesz a következő lépés, hol tanul tovább a lány. De ezen a késő nyári napon, a harmadik osztály kezdete előtt Réka fontosnak tartotta, hogy megossza a tervét a szüleivel. Hisz a harmadikos eredmények már erősen befolyásolják a továbbtanulást.
Réka ekkor úgy gondolta, a Nyíregyházi Főiskola Műszaki Karát jelöli majd meg mint felsőoktatási intézményt, ahol van pilótaképzés is. Közben repül, ott megszerzi a diplomát, az elegendő repült óraszámot. Nincs is ennél egyenesebb út a pilótaélet felé.
A lány úgy érezte, nem halogathatja tovább, beszámol az elképzeléséről. Mindjárt itt a szeptember, meg kell határozni, mely tárgyakra kell különösen nagy hangsúlyt fordítania. És Réka örömmel nyugtázta magában, hogy végre kissé hátat fordíthat a kémiának, ami patikuskörökben persze nem megengedett.
De a hír nem pont úgy hatott, ahogy azt Réka legbelül remélte.
Még sosem látta ilyennek az édesapját, aki mindig mosolygott és kedves volt vele. A hercegnővel. A bájos kislánnyal, aki sokak szerint szakasztott mása Hófehérkének. Már ami a fekete haját, a fehér bőrét és a piros ajkait illeti. Ráadásul szófogadó volt, kiváló tanuló, noha álmodozó, aki olykor úgy tűnt, gondolataiban egészen máshol jár, nem is figyel.
„Remélem, ez épp olyan múló szeszély, mint amikor zongoraművész akartál lenni” – forgatta a fejét Petrovszki úr, orra hegyén olvasószemüvegével, amely fölött farkasszemet nézett a lányával.
Ugyanis Réka még beszélni is alig tudott, de már zongoraművésznek készült. Mondták is többen a szülőknek, miért nem viszik el egy tanárhoz. Csak van valami oka annak, hogy a gyerek szinte azt sem tudja, hogy néz ki közelről a zongora, mégis ezzel a gondolattal játszik… Ám Petrovszkiék nem tulajdonítottak jelentőséget a lányuk gyerekes csicsergésének. Hisz senki nem zenél a famíliában, honnan lenne tehetsége? Ráadásul jól hallhatóan az énekhangja sem szólt ékesen a butácska gyermekdalok elsajátítása során.
Réka alig múlt hétéves, amikor lemondott róla, hogy zongorázni tanuljon. Ugyanis a szülei abba az egyetlen általános iskolába íratták, ahol nem lehetett zongoraleckéket venni. Nem volt ebben szándékosság, csupán ez az iskola bizonyult a legjobbnak sok egyéb tekintetben egész Békés megyében.
„Nem, apa. Ez nem múló szeszély. Már mindennek utánanéztem. Betöltöttem a tizenötöt, és elkezdhetem az elméleti képzést, tizenhat évesen pedig már repülhetek. Ahhoz, hogy utasszállítórepülőgép-pilóta legyek, nem lehet elég korán…” – Réka a főiskola tervéig el sem jutott.
„Kislányom! – Réka édesapja ekkor már levette az orra hegyéről a szemüvegét, és ültében előrehajolt, hogy jobban lássa a lányát. – Te gyógyszerész leszel!”
Vakrepülés
