Ízlelgetések
Avagy nem vagyok sem szakács, sem önjelölt gasztroblogger, csak szeretek főzni… és ízlelgetek, amerre járok.
A nap felforrósította a homokot. Meglocsoltuk a kút vizével, úgy tocsogtunk benne. Imádtam, ahogy tömzsi lábujjaim közt előbukkan az aranyló sár. Én még a formákban gyönyörködtem, amit apró lábam hagyott maga mögött, amikor észrevettem, a többiek már máshol járnak, más izgalmakat fedeznek fel. Futottam utánuk le-lecsúszó szemüvegemet tologatva az orromon, de mire utolértem a nagyobbakat, már hallottuk is: ebéd!
Nagymamám, akinél csak az anyukám főz jobban, már megterített a hosszú asztalon a hatalmas diófa árnyékában. Mindenki ott sürgött-forgott körülötte, kivéve minket, unokákat. A nők segédkeztek, a férfiak váltották a világot.
Az asztal roskadozott a frissen szüretelt zöldségektől, gyümölcsöktől. Köztük már ott pompázott a híres padlizsánkrém, ami azokból a különleges példányokból készült, ami a szőlők között termett a gyönyörű paprikák, hatalmas, duzzadó paradicsomok között.
Mire lemostuk a kezünkről a játék szutykát, már éreztük a tárkony mindent bejáró illatát, hallottuk a még mindig sercegő sültek dallamát. A konyha felől megtekerte az orrunkat a piték fahéjas üzenete is: hagyj helyet a pocakodban! Leültünk a nagy asztal köré a kút közelébe, ahol a hátteret a szőlősorok adták, a zenét a baromfiudvar felől érkező ricsaj biztosította. Fura kontrasztban állt mindez a nagy asztalon a fehérített abrosszal, megrakott tálakkal, szép porcelánnal. Csörögtek a tányérok és a kanalak. A szabad ég alatt vidám családi beszélgetéstől volt hangos a kert.
Csak egy kislány evett csendesen. Én. Finnyás kislány voltam, anyukám otthon csomagolt szendvicsét majszoltam. Rám hagyták, hisz „kicsi még, majd kinövi!”
Jelentem, kinőttem, körbeettem a világot és elképesztő élményekben részesültem közben.
Utolsó járatomat 2007 őszén teljesítettem, azóta csak nosztalgiázom. Az emlékeimben utazgatok, fényképeket nézegetek, és mint tudjátok, írok is róla. Időközben anyuka lettem és új szerepemben a konyha is teret kapott. Ma már kifejezetten öröm a főzés, egyfajta kaland. Így találtam ki – a családom örömére – hogy körbeutazzuk a világot az ízek mentén, amiket megkóstoltam a repülésben eltöltött tizenöt évem során.
Ha van kedved, tarts velem a konyhámba…