Follina
2007 augusztusában jártunk Follinában, nászúton. Az olasz kisvárosról korábban nem is hallottunk, barátainktól kaptuk az utazást. A csendes, olasz borvidék szépsége, nyugalma sajátos energiákkal töltött fel minket, olyanokkal, amik azóta is kísérnek. Pedig nem történt semmi. Éppen ez volt az utazás célja: töltsünk el néhány napot a semmi és a valami között, egy hangulatos szállodában, csak magunkra figyelve. A táj szépségén kívül nem is igen terelte el a figyelmünket semmi…
Nem pulzált körülöttünk egy nyüzsgő nagyváros, nem vett körül élményfürdő, és nem hívogatott semmilyen kihívás. Lelassultunk. Belesimultunk. A létezés pillanatait élveztük.
Ám az élet szövevényes, tele útelágazásokkal, helyzetekkel, amik egy távoli időpillanatra lesznek majd hatással. Ezt érzem most. Ahogy távolodtak Follina emlékei az évek során, úgy kelt bennem életre a város. Akkor nem is gondoltam, hogy egyszer majd bejárom minden szegletét, megismerem a lakóit, megtöltöm zenével, szerelemmel… egy történettel.
Hamarosan megjelenő regényem egyik meghatározó helyszíne az olaszországi Follina.
Mi a boldogság titka? Honnan lehet tudni, hogy jó úton járunk-e? Valóban a kapcsolatunk, a munkahelyünk, a lakhelyünk, az anyagi helyzetünk, a gyerekkorunk az oka a boldogságunknak vagy éppen a szenvedéseinknek? Ezekre a kérdésekre keresi főhősöm a választ. Nyomozni kezd, és közben a spiritualitás addig nem ismert útjára téved. A jövőtől vár, a múltban keres – míg megtalálja végre a jelenét.