Emlékezz rá

2015 01/04

Reggelente versenyben öltözünk és egymás haját fésüljük. Ha olvasok, mellém ül, és a betűket fejti, ha Apa rajzol, ő is húzza a vonalakat, ha írok, ő is rója a sorokat. Együtt főzünk, kis kezével aprít, pucol, adogat. Ám egy este kiküldött a fürdőszobából… „megy ez már egyedül is”. Még testápolót is használt a végén és elpakolt. Egy másik napon bevetette az ágyat, délután pedig mondta, beszélgessünk csak, ő játszik egyedül.

„Miért sírsz, anya, ennyire büszke vagy rám?”

„Igen, nagyon-nagyon büszke!” Közben pedig majd megszakadt a szívem. Hová siet? Hol van az én kicsi babám, akinek nevetve húzom át a fején a kistrikót? Miért a szerelemről beszélgetünk már és miért nem a manókról? Miért megy ilyen gyorsan az idő? Igen, büszke vagyok a nagykislányra, aki ragyogva lesi, mit szólunk hozzá, milyen ügyes! De minden egyes pillanatot meg akarok őrizni! Mindre akarok emlékezni! Élvezni a pillanatot, és belemerülni a tegnapba. Lassítanék, lubickolnék, lebegnék.

Este gyertyafénynél társasoztunk. „Ez az este olyan tökéletes!” – mondta a lányunk. Lüktetett, körbevett a boldogság, amihez nem kellett más, csak egy szál gyertya, egy apró játék és mi. Ennyi a boldogság? „Emlékezz rá!” – feleltem. „Nem kell hozzá sok, csak észre kell venni…” és erre ő tanított meg!

Barbara

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük