A szeretet játéka
Itt. Most. Fontos. Szeret. Figyelem.
Mik ezek? Kulcsszavak? És igen.
Azt mondják, szülőnek lenni komoly iskola. Folyton változó elvárásokkal, önismereti szembesülésekkel és persze tanulással. Közel hat éve figyelek és amikor végre úgy érzem, sínen vagyok, valami történik. Hát persze, fényesedik, növekszik az a kis apróság, akinek hat éve még a sírását kellett értelmeznem, ma már a lelkét, kibontakozó értelmét. És még valamit. Azt is figyelnem kell, éppen hogyan szeressem. Mire van szüksége.
Hogy mi a kulcs a szívéhez…
Hol arra van szüksége, hogy bohóckodjunk, máskor csak ücsörög az ölemben. „Mesélj, anya!” és issza a szavaimat, aztán egy másik napon elvonul azzal a biztos tudattal, hogy valahol ott vagyok. Bármikor elér.
A déli napsütésben sétáltunk haza a minap az oviból. Beszélgettünk mindenről. Kavicsokról, szerelemről, sütikről, a mellettünk elbicikliző bácsiról. Mígnem beállt egy kis csend. Csak a léptünk hallatszott, madárcsicsergés, kutyák csaholása.
– Anya, tudod mi lesz a legszebb emlékem veled? – kérdezte a kislányom a kezemet markolászva.
– Mi lesz, Kiscsillag?
– Amikor sétálunk és beszélgetünk. Meg amikor sütés közben, vagy az ágyban mese után a sötétben beszélgetünk. Ezeket úgy szeretem!
Amikor igazán rám figyelsz, anya!
…mondta más szavakkal és összeszorult a szívem. Erre éhes! Még, még, még! Most nem a társasjáték, vagy a babázás idejét éli. A figyelmemet kéri. Ma, holnap… aztán talán ismét váltunk. Máshová tolódik a hangsúly. Alig észrevehető különbségek ezek, hisz mind egyetlen dologról szól: hogy itt és most megéljük a szeretetet. Hogy fontos, hogy észreveszem. Értem, megértem őt.
Olyan szép játék ez! A szeretet játéka…
Barbara
