Itt és most
Vedd észre, ami jó! Itt és most! Ha mindig vársz valamire, akkor a jövőnek élsz és észre sem veszed, hogy elszalad melletted az élet. Julietta, a Vakrepülés egyik főhőse álmomban jelent meg. Egy olyan életszakaszomban, amikor erősen tipródtam, izzadságszagúan próbáltam kitalálni a következő lépést. Ekkor jött ő. Másnap leültem és felépült bennem a karaktere.
Sajnáltam őt. Tragikus sorsúnak gondoltam. Mindaddig, amíg el nem kezdtem írni a regényt és életre nem kelt. Akkor jöttem rá, miért is jelent meg, miért kopogtatott be az elmémbe az éjszaka közepén. Megmutatta, amire éppen szükségem volt: Mindig vársz valamire? Függővé teszed a boldogságodat? Ahelyett, hogy észrevennéd, ami jó. Itt és most!
„– Én miért nem látok, Mama?
Julietta még egészen kicsi volt, amikor egy napon, a piacon, az anyja szoknyájába kapaszkodva feltette a kérdést. Éppen paradicsomot válogattak. Julietta minden egyes darabot az orrához emelt, mélyen beszívta az illatát, átsimította feszes héját, megnyomkodta a kemény, egészséges gyümölcsöt. Ő választott. A legszebbeket. Ahogy barackból a leghamvasabb, almából a legfényesebb darabokat válogatta ki. Még hogy nem lát! Többet érez a világból, mint az emberek többsége. Az életet az ízén, illatán, zamatán, tapintásán és dallamán keresztül ismerte meg. Elena gyakorta elnézte a lányát, amint boldogan keresi a kedvére valókat.
Elena a válaszon gondolkodott, amikor Julietta egy kiscsibét vett a kezébe. A markában tartotta, dédelgette, megszagolta, puha pihéit a nyakához emelte, és mosolyogva bújt össze az apró állattal.
– Nézd, Mama, milyen kedves kis madár – tartotta az anyja felé a csibét. – Nagyon fél szegény, remeg a kezemben, és szinte nyöszörögve csipog az anyukája után.
Julietta visszaadta az aprócska állatot a kofának, majd ismét az anyjába karolt.
– Lehet, hogy nem látod a színeket, de még egy kiscsibe félelmét is érzed. Te másként látsz, Julietta.
– Hogyan?
– A szemed vak, viszont a szíved mindent lát.”
/részlet – Vakrepülés/
Barbara
