Kávé, Budapest… ihlet

2015 06/27

…a Lánchídon sétált. Imádta a város esti látványát, a Duna vizén piruettező fényeket, az épületek színpadias eleganciáját. Bármerre fordult, a történelem intett vissza. Ekkor is azt érezte, amit már oly sokszor: nincs egyedül.

Bármit álmodhat, bármit kívánhat, egy olyan országban, mint az övé, egy olyan fővárosban, mint Budapest, minden adott, hogy boldog legyen.

Felnézett a budai várra és melegség járta át. Mi mindent láthattak onnan fentről azok a kövek, és a ma is ott tébláboló, lent maradt lelkek!
Rómában érzett hasonlót. Érettségi után járt először az olasz fővárosban. „Táncra perdült velem a múlt. Ott topogtak kacagva a macskaköveken kortalanul, több száz évesen és én egyik után a másikkal perdültem. Csodás tánc volt” – mesélte utána.

Budapesten sem érezte magát sohasem egyedül, csak a hangulat volt más. Bölcsen mosolygó, karba tett kézzel szemlélődő, nyugalommal hátradőlő láthatatlan társai kísérték útját. „Persze lehet, hogy a turistákkal ők is keringőznek” – mosolygott.

Ekkor, ezen a sétán látta magát először belépni a kávézóba. Állt a Lánchídon, nézte a Budai Vár falait és illatokat érzett. A frissen pörkölt kávé és bútorápoló szaga keveredett. Hallott hangokat. Aztán ahogy képzeletben beljebb lépett és kinézett a bár mellett a szűk ablakon, a Dunát látta, a Lánchidat, a Margit hidat, a Parlamentet, szinte az egész Lipótvárost, arrébb a Bazilika kupoláját.

Ültek az asztaloknál, egy férfi a bárban olvasott és presszókávét ivott. Hátul, az egyik asztalnál egy fiatal pár beszélgetett, olykor a lány hangosan felnevetett. Önfeledt, gyöngyöző stílusban.

A zene egészen halkan szólt. Az időről időre bekapcsolt kávégép erőszakos hangja el is nyomta a hangszórókból érkező sanzonokat. Fényes Kató, Kapitány Anni, Karády Katalin, Jávor Pál bakelitről digitalizált, autentikusan recsegő hangja adta meg az alaphangulatot. A falon a negyvenes-ötvenes évek pillanatai elevenedtek meg szúette, régi padlásokról összegyűjtött képkeretbe helyezve.

Nyikorgott a hajópadló, a fa patinásan megkopott. Csak a gépek, a technika, az ízek és az emberek idézték a mai kort. A bútorok, a fények, a hangulat időutazásra hívta a vendégeket.

Barbara

2 hozzászólás a(z) “Kávé, Budapest… ihlet” bejegyzéshez

  1. Mintha csak én is ott lettem volna! Be szép!
    Hallom a zenét és érzem a kávé illatát és tényleg beszél minden épület!
    Köszönöm, hogy ma olvashattam Rólad Barbara a megyei újságban…
    Sok sikert!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük