Bauer Barbara

Érezted már, hogy bármibe is kezdesz, a végeredmény mindig ugyan az? Legyen szó egy kapcsolatról, munkáról, a végén mindig zátonyra futsz? Érezted már, hogy amikor végre rád talál a boldogság, megijedsz? Furdal a lelkiismereted, csak azt nem érted, miért? Érezted már, hogy továbblépnél, nem találod a helyedet, és amikor végre sikerül, tanácstalanul nézel körül: mit keresek itt?

Az emberek többsége a szülei, a nagyszülei mintáját követi, vagy éppen szeretne valami egészen mást megvalósítani. A dédikről már csak alig, a korábbi generációkról pedig már szinte semmit sem tudunk. És ha nem tudunk róla, akkor már nem is számít? Talán csak az létezik, ami a szemünk előtt történt?

És mi a helyzet azzal, ami a génjeinkben, a zsigereinkben, generációkon átívelő érzelmi lenyomatokban „öröklődik”?

Azt mondják, kilenc generáció hat ránk. A felmenőink kilenc szinten. De ne feledkezzünk el a testvérekről, oldalági rokonokról, valamint azokról sem, akikkel szexuális kapcsolatot létesítettünk, ahol óhatatlanul megjelentek a reprodukciós energiák, így ezen a téren: családtagok. Ráadásul örömtől függetlenül. Szexuális kapcsolat az a borzalom is, amit a második világháborúban nők százainak kellett átélni a muszka erőktől. És ez is hat.

Vajon miért van az, hogy amikor már minden sínen van, történik valami, ami mégsem engedi, hogy boldog légy? Talán nem engedheted meg magadnak? Neked nem jár a tökéletes boldogság? Talán mélyről, a lelked, a tudatod bugyraiból, az ősök gondjaival megtömött hátizsákból folyton vissza-visszarángat, a torkodat fojtogatva, a testedet marcangolva a kollektív lelkiismeretfurdalás?

Ugyanis valahol mélyen, minden szinten egyensúlyra törekszünk.

Elveszítette a nagymamám a férjét a háborúban, a dédnagyanyám kínok közt lehelte ki az életét. Hogy tehetném jóvá? És egyáltalán, hogy engedhetném meg magamnak a boldogságot, ha ők ennyit szenvedtek?

Egy másik felmenőm a gyermekét temette el, míg egy másik az alkohollal küzdött és az utcára került. Pusztán együttérzésből, vezeklésből követem a mintáját? Gyakran a meddőség, vagy a sikertelenség oka is amolyan jóvátételből fakad. Gyakran, legtöbbször nem is tudunk róla, mit miért teszünk.

De ha megértjük, különböző módszerek segítségével akár meg is ismerjük felmenőink életét, mindezt a terhet letehetjük. Nem kell többé cipelni mások sorsát, nem akarjuk többé családban megsérült rendet jóvátenni, vezekelni mások tettei miatt.

Ám a felmenőink nélkül mi sem lennénk. Bármit is tettek, bármilyen sors is jutott őseinknek, tisztelettel tartozunk nekik. Így az elengedés része a köszönet, valamint az a tudat, hogy az őseink – nem csak a szüleink és a nagyszüleink, – az a biztos alap, amire az életünket felépítjük.

Ha megismerjük, elfogadjuk, megköszönjük a múltunkat, tökéletes alapunk van arra, hogy a saját életünket éljük egy boldogabb jövő reményében.

Az Elsuttogom százszorban Éber Zsófi nagymamájától a férjét vette el a háború, és az édesanyja sem találta meg az örök szerelmet. Zsófi elveszítette a hitét, eleve kudarcra ítélt kapcsolatokba vágott csak bele, hogy igazolja elvét: a szerelem csak szenvedést okoz. Ám egy napló, a nagyi házának sejtelmes üzenetei és a múlt felkutatása lassan ráébreszti a fiatal nőt, hogy a saját életének kormánya az ő kezében van.

Bauer Barbara