De nehéz az iskolatáska!

2015 09/24
Címkék:

Lassan egy hónapja elkezdődött a suli, ami nem csak a gyerekek erőnlétét teszi próbára. Sőt, talán ők sokkal jobban veszik az akadályokat, mint mi szülők. Az iskola felé vonuló csacsogó gyerekcsapatok látványa örömmel tölt el, de akár az is, ha visszagondolok, milyen gondtalanok voltak azok a bizonyos iskolaévek a mi időnkben is. Csúfolások, klikkesedések, egy-egy rossz jegy ellenére is.

A lányunk az idén lett iskolás. A leválás, a nagylányosodás egy újabb lépcsőfokára lépett és ez bizony, az én anyai szívemet sem kíméli, miközben simogatja is.Úgy döntöttem, nem csak belső monológokat folytatok ezentúl a témában, hanem egy nagyon kedves ismerősömmel beszélgetek az anyaság nagy kérdéseiről és ezt meg is osztom veletek. Hogy milyen témák lesznek, az attól függ, hogy éppen mit dob az élet. Mi nyer aktualitást, vagy milyen megoldandó kérdések merülnek fel.

IMG_0542

Vásárhelyi Kriszta klinikai szakpszichológus, 2 kisgyerek édesanyja. Szakmájában főként családokkal foglalkozik: munkája során kérdez, válaszol, játszik, rajzol, együtt nevet. A munka mellett a kerámiázás, a dán filmek és a Duna-part szerelmese.

BB: Két hete elkezdődött az iskola, ami a gyerekek életében, különösen az elsősökében nagy változás a lazább, sokáig alvós, hosszú világos estékkel tűzdelt nyárral és egyáltalán, az óvodával szemben. Hat-hétéves korban elég rugalmasak a gyerekek ehhez az alkalmazkodáshoz?

VK: A gyerekek sok tekintetben nagyon rugalmasak, a szabályokhoz, új napirendhez viszonylag könnyen alkalmazkodnak. Ebben persze sokat segít, ha szüleik lassan, de időben visszahangolják őket a korai kelésre, kicsit kötöttebb rendszerre. Ugyanakkor fontos tudni, hogy az elsősök alkalmazkodása a tanuláshoz, iskolás élethez akár hónapokig is eltarthat. Ha nehezen indul a tanulás, írás, számolás, nem feltétlenül jelent tanulási problémát, lehet, hogy csak türelmesen kell várni az áthangolódásra.

BB: Nem elég megszokni az újat, a korábbinál sokkal szigorúbb szabályrendszerrel és rendszeres feladatokkal találkoznak. A „kötelesség” új értelmet nyer. Szülőként, délutánonként, a hétvégén hogyan lehet megteremteni azt a harmóniát, amitől nem szorongást okozó stresszként éli ezt meg a gyerkőc?

VK: Jó esetben a kötelességek a gyerekek számára is izgalmasak, hiszen ebben a korban egy egészséges gyerekben nagy a tudásvágy, örömmel végez kisebb feladatokat, érdeklődésből, lelkesen tanul. Ha ettől nem féltjük, hanem bízunk benne és osztozunk az élményben, az sokat segíthet. Az otthoni életben pedig elsősorban a nyugalmat, érzelmi biztonságot, szabadságot tartom fontosnak, természetesen megtámogatva az iskolai feladatokat is, ha kell.

BB: Hajlamosak vagyunk utánuk vinni a nehezebb könyvet, aggódni, hogy túlterheltek, talán túlóvjuk a gyerekeinket. Ez valós tendencia a mai nevelésben?

VK: Úgy gondolom, valós. Sok szülőnél tapasztalom, hogy nagyon sokat foglalkozik a gyereke testi-lelki egészségével. Ez rendben is van, de tudni kell, hogy a túlóvás a gyerekekben is azt az érzést keltheti, hogy ők félteni valók, így ők maguk is félni kezdenek. Tehát fontos ezek mellett választható kihívást, élményt is biztosítani a gyerekünknek.

BB: „Bezzeg az én időmben”, szoktuk mondani. Csak azt felejtjük el, hogy nem csak mi voltunk mások, hanem a környezetünk is. A fogyasztói társadalomra, a közlekedési eszközök jelenlétére, az internetre épülő élet szabadidőt felszabadító létére, a kitágult világképre. Megváltoznak a minták, eltolódnak az értékrendek. Ez nem jobb, vagy rosszabb: más. Más, mint 20-30 éve. És itt nem csak a felgyorsult világra és a technikai változásokra gondolok, hanem egyfajta tudatosságra. Ma már nem csak intelligenciát, hanem érzelmi intelligenciát is vizsgálunk, könyvek, szakirodalmak tengere áll a szülők rendelkezésére, hogy tudatosabb szülővé válhassanak. Újabb és újabb  oktatási modellekkel kísérleteznek, és még sorolhatnám. Pszichológusként hol látod a legnagyobb változást a mi gyerekkorunk és a mai gyerekek nevelése körül?

VK: A generációk közt mindig is nagy különbségek voltak és azt gondolom, hogy lesznek is, mondhatni a változás az egyetlen állandó dolog. A gyereknevelésben az is megmutatkozik, hogy az adott szülőgeneráció mit szeretne tudatosan másképp csinálni, mint ami vele történt gyerekként – számomra ez a legérdekesebb, általában erre fektetem a legnagyobb figyelmet. E mellé pedig jönnek a társadalmi változások, amiket te is említesz. Jó lenne például, ha az érzelmi intelligencia fontossága valóban mindenki számára egyértelművé válna, mert sajnos a közoktatásban még mindig szinte kizárólag az ismeretátadás és kognitív fejlesztés áll a központban.
Én veled egyetértve úgy látom, hogy az egyik nagy különbség maga a szabadság, ezen belül a lehetőségek hatalmas tárháza (gyereknevelésben, iskolaválasztásban, időtöltésben, és még sorolható tovább). Fontos még a virtuális barátságok jelenléte és e mellett a szintén technikai jellegű gyorsaság, ami közhely ugyan, de tényleg fontos, mert a gyerekekre is sokkal nagyobb mennyiségben szakadnak le az ingerek, mint ahogy azt nyugodtan fel tudnák dolgozni. Ebben kulcsfontosságú a szülők segítsége.

abc

BB: Első osztályban meg kell tanulni az iskolát. Meg kell tanulni a tanulást, a betűkről, számokról, no és a fent említett szabályokról nem is beszélve. Egy felnőttnek is komoly kihívás egy új környezet, például egy új munkahely. El is fáradnak a kisiskolások. Sokan – ezzel együtt – különböző tanfolyamokra, nyelvoktatásra, különórákra íratják be csemetéiket. Mi erről a véleményed?

VK: Egy-egy konkrét gyerekről, különóráról, edzőről könnyebb lenne véleményt formálni, mint a témáról általában, ugyanis nem mindegy, kiről van szó. Van, aki elfárad és otthon a legnagyobb békében szereti tölteni a délutánt, és van olyan is, aki lazán, élvezettel csinál végig még egy különórát, ha épp a kedvenc tanára tartja, vagy fontos a tevékenység számára. A mozgásos tevékenységeket mindenképpen jónak és fontosnak tartom, a plusz képességfejlesztést, „okosítást” csak indokolt esetben javasolnám, óvatosan terhelve egy kisikolást.

BB: Még meg sem született a lányom, amikor már megfogalmaztam, hogy biztosan nem fogom vele megvalósíttatni azt, ami én csak szerettem volna lenni. Mi lehet az intő jele annak, hogy egy gyerek nem a saját útját járja? Hogy bár kicsi még, de hihetünk neki és tényleg nem minden esetben mi tudjuk jobban, hogy neki mi a jó?

VK: Az utakat semmiképpen sem lehet lineárisnak tekinteni: sokféle végcél és még több útvonal létezik az életben, már gyerekkorban is. Az eltévelyedéseket, kanyarokat jelezhetik a különböző, sokszor tünetnek nevezett dolgok. Ezeket egy figyelmes szülő könnyen észrevesz: változások az étvágyban, alvásban, hangulatban, különös szokások, fáradtság, visszahúzódás, hisztik, stb. A tünetek átmeneti felbukkanása nem jelent bajt, de ha tartósan jelen vannak, érdemes foglalkozni velük.
Számomra érdekesebb az a kérdés, hogy egy szülő számára mit jelent az, hogy a gyereke a saját útját járja, mit jelent az, hogy jó neki valami. Aki ezt meg tudja fogalmazni, az már meg is tudja állapítani, hogy mi a helyzet a gyerekével.

BB: Figyelni, meghallani, észrevenni… nekem ez az alapja, ha a lányommal kapcsolatban döntést kell hoznunk. Legyen szó egy különóráról való döntésről, iskolaválasztásról, vagy csak arról, hogy ma nem erőltetem, hogy meséljen a suliról, vagy elhozom ebéd után, mert most ránk van szüksége, vagy a szobája nyugalmára. Az ő egyénisége, adottságai, vágyai, képességei egy csomag, ami nyilván formálható, de nem megváltoztatható. Az egy másik gyerek… Nekünk ez vált be a nyugalmas, harmonikus családdá válásban és most az iskolakezdésnél is. Milyen kulcsokat adnál a szülők kezébe? Mik azok a sarkalatos pontok egy gyermek életében, amikre ebben az életszakaszban figyelni kell? Amolyan életkori és iskolakezdési törvényszerűségek?

VK: Nagyon tetszik abban amit mondasz az, hogy egyrészt elfogadod a lányodat olyannak, amilyen, figyelsz rá és próbálsz alkalmazkodni, ugyanakkor ti, felnőttek hozzátok meg a döntéseket. Tehát biztonságos világa van keretekkel, szokásokkal, szabályokkal, de ezeken belül szabadon mozoghat, kifejezheti véleményét, tehát ez a biztonságos világ egyben rugalmas is.
Iskolakezdéskor a leckeírás, rendes táska, ápolt füzetek és a hasonló praktikus törekvések mellett hasznos lehet megtámogatni a gyerekek érzelmi viszonyulását is. Sok gyerek büszke arra, hogy iskolás lett, és ott vannak még, az említett életkori jellegzetességek is, mint a természetes tudásvágy, érdeklődés, nyitottság, az apró feladatok iránti lelkesedés, a tanító nénire való felnézés, az együttműködés élménye. A teljesítmény, a teljesítés megtanulása ennek az életkornak a feladata, ami ekkor még természetes örömmel is megtörténhet. Fontos a sok dicséret, hogy a munka pozitív felhangot kapjon, és minél kevesebb legyen a szidás, hogy ne induljon kisebbrendűségi érzéssel az iskolakezdés.

Nagyon hasznos lehet, ha a szülők saját iskoláskorukból tudnak pozitív élményt mesélni. Zárásként én is készültem egy kérdéssel: neked van ilyen történeted, élményed a lányod számára?

BB: Ó, hogyne! Nem is tudjuk megúszni, mert a lányunk falja apa és anya sulis sztorijait. De nem csak a pozitív történeteket ám! Azt vettem észre, hogy megnyugtatja, mi is hibáztunk. Kaptunk fekete pontot, előfordult, hogy elkéstünk, vagy éppen nem volt kedvünk iskolába menni. „Anya, veled is volt ilyen?” „Igen, naná!”

 Barbara

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük