Pék lettem

Pék lettem

A mai napon hivatalosan is PÉK lettem!

Azt már többször is elmeséltem, hogy honnan jött az ötlet. Blogbejegyzés is született róla. De azt még nem meséltem, hogyan valósult meg az álom.

                        az első kenyereim egyike

 

Akkor már tudtam, hogy pék szeretnék lenni. De mégis, merre induljak? Felhívtam a Pékszövetséget, ahol egy kedves, idős úrral beszéltem. Nagyon örült az érdeklődésemnek és azt ajánlotta, hogy bár sok-sok tanfolyam létezik, ha már belevágok, válasszam a Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakiskolát. Hittem neki. Nem bántam meg. Noha ez nem egy gyorstalpaló tanfolyam (egy éves a képzés), és kemény időszak volt a tanműhelyben töltött gyakorlati hetek is a hajnali indításokkal, és bizony, tanulni is kellett bőven, megérte. Még a vége is, ami már komoly erőbedobás volt: írásbeli, szóbeli, gyakorlati vizsga… Miközben már az új regényem végén jártam (Az élet hangja), és mellette munkahelyem és (a legkevésbé sem utolsó sorban) családom is van, mégis, újra fiatalnak, diáknak és lendületesnek éreztem magam.

a vizsgázó

Remek csapat jött össze, felnőttek, érett emberek, komoly egzisztenciával, akik valami újat, értékállót kerestek. És kiváló tanárok foglalkoztak velünk, olyanok, akik valóban át akarták adni a tudást, ami ehhez a mesterséghez kell. Szóval, egy év tartalom, hasznos tanulás.

Én ráadásul olyan szerencsés voltam, hogy a választott szakmai gyakorlatomon egy igazi mester kísért végig. Andrész Zoltán mestercukrász, aki nem csak a tudásából adott nagy szívvel. Sokkal többet mutatott. Azt a generációkon átívelő elhivatottságot, aminek a csíráját a nagypapája 1933-ban ültette el és már a negyedik nemzedék dédelget és visz tovább, mesterfokon.

Azt hiszem, az én kovászom a tőle kapott tanítástól kelt életre a Porlik, mint a sziklában.

Így lettem pék. A mai napon. Tegnap volt a gyakorlati vizsga, ahol 10 db ötven dekás és 10 db hetvenöt dekás kukoricás kenyeret kellett sütnöm, a tétel szerint különböző formában és vágási felülettel, majd 20 db mézeskalácsot kellett feldíszíteni magokkal, ma pedig a szóbelire került sor. (Az írásbeli a múlt héten volt). Rettenetesen izgultam. Még az államvizsgán is nyugodtabb voltam. Talán fiatalabb is, a rutinos diákévekről nem is beszélve… De itt most egészen más volt a tét.

Az utolsó vizsgázókra vártunk, amikor befutott a férjem. „Az érettségiden és a diplomaosztódon nem lehettem ott, mert még nem ismertelek, de ezt most ki nem hagynám!” Meghatódtam. Ott volt velem. És megkaptam a szakképesítő bizonyítványomat.

Hogyan tovább? Kérdezik sokan, de azt kell mondanom, nem tudom. Nem is gondolkodom még ezen. Érik, akár a jó tészta. Egy azonban biztos: nagyon jó érzés egy olyan mesterség ismeretének a birtokában lenni, ami már örökre az enyém és ha bárhol, bármikor a kezem ügyébe kerül egy kis liszt, só, víz és kovász, néhány óra alatt elégedett, jóllakott mosolyt csalhatok az emberek arcára.

                                  4 kenyér 4 különböző lisztből

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*