• Home
  • /Blog
  • /Nekem, kérem, elveim vannak!
Nekem, kérem, elveim vannak!

Nekem, kérem, elveim vannak!

Igen, én egy következetes ember vagyok! Aztán következetesen eljön az idő, amikor be kell látnom, elveimhez ragaszkodnom idejétmúlttá vált.

Így van ez ezzel a bizonyos és fránya mobillal is. Lett. Nagyon régen. Még repültem és egyszerűen a biztonságérzetemnek jót tett a tudat, hogy bárhonnan és bármikor képes vagyok kapcsolatot teremteni az itthoniakkal. Nem is volt kérdés, hogy szükségem van mobilra. A lehetőséget jelentette. Akkori kozmopolita életemben egy olyan ugrást hozott a szabadság szintjei közt, ami minőségi változást adott.

A tér és az idő, mint korlát, illúzióvá lett egy gombnyomásra.

A levél, a távirat, a falhoz kötött készülékek, pláne a becsengetek típusú kapcsolatteremtés mellett egy új kapu nyílt meg köztem és a világ között. Így éreztem. Nem nagy szavak ezek, csak ma már természetes.

Az új generációnak attól sem szalad végig a hátán a hideg, ha átlép egy országhatárt, vagy előkapja gyermekkora video- és hangfelvételeit. És ez így van jól. Én sem járok örömtáncot minden alkalommal, ha bekapcsolom a mosógépet, vagy automatikusan kinyílik előttem a kapu. Minden kornak vannak vívmányai, ezeknél sokkal fontosabbak is, amik aztán észrevétlenül beleolvadnak a mindennapjainkba.

Zúdulnak felénk (vagy inkább ránk) a fejlesztések, néha úgy érzem, lépést tartani már nem is lehet. Vagy csak öregszem? Néha megnyugszom, hogy nem erről van szó. Amíg régen volt A telefon, A mosógép, A csoki és A joghurt, addig ma mindenből számtalan irányzat, márka, minőség tárul elénk. Aztán van, amiben könnyebben eligazodunk, van, amiben segítséggel is alig. Ez is rendben van.

Az okostelefonra sokáig azt mondtam: nem látom értelmét. Nem én vagyok a célcsoport. A laptopom szinte mindig velem van, azonnal online tudok lenni, ha kell.

Hiszen ez is a keringés része. Élsz? Van pulzusod, lélegzel, online vagy?

Van telefonom, elérnek, ahogy én is másokat. Tudok sms-t küldeni és fogadni. Ezzel az igényelt funkciók köre be is zárult. Ha fényképezek, előveszem a fényképezőgépemet, ha pedig futok, van rajtam pulzusmérő, arról nem is beszélve, hogy futni magányosan szeretek, még Google társaságát sem akarom, pedig vélhetően képes lenne az én ritmusomra lépni.

Nekem, kérem elveim vannak! Mi győzött meg mégis?

Egyre több olyan szituációba kerültem, amikor jeleznem kellett, hogy bizony nekem butatelefonom van. „Ha bármi változik, ne mailt, vagy FB üzenetet küldj, mert azt csak akkor látom, ha bekapcsolom a gépem!” Igen, be kellett látnom, leárnyékoltam magam.

Elveszítettem egy szabadgyökömet, mondhatni, bizonyos életfunkcióim megszűntek. Lett egy generáció, illetve egy réteg, akivel tudunk egymás létezéséről, de a kommunikációs csatorna egyik végét bizony én leföldeltem.

 

Így történt, hogy túlléptem saját árnyékomon. Helló, Világ!

Ui.: Ez még csak a kezdet és a saját árnyékom. A lányom ősszel kezdi a sulit… utána is loholhatok 🙂

Barbara

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*