Álom és valóság

Álom és valóság

Álmok. Valahol mélyen, elzárt szegletekben… és mi van a felszínen? Gyötrő hétköznapok, utált rutinok? Miért nem cseréled ki őket? Hisz mindkettő a tiéd! Engedj ki egyre többet az eltitkolt álmokból, képzeld el, éld magad bele, lubickolj benne, mintha már a valóságod lenne. Hadd csaljon mosolyt az arcodra. Engedd, hogy átéld gondolatban. Engedd, hogy boldoggá tegyen, még ha egyelőre csak a csukott szemed mögött is, a képzeleted végtelenségében. Észre sem veszed majd, hogy a valóságként megélt álmok elvisznek az álomszerű valóságba.

Ne engedd, hogy az álmaid titokban maradjanak, ne „némán” játssz, mint Francesca a Vakrepülésben:

„Mint az az asszony is, aki hetente egyszer, zárás előtt néhány perccel nézett be. Fél éve minden áldott héten. Volt, hogy kétszer is. Senkivel nem beszélgetett. Sovány volt, fakó barna haja az arcába lógott, pedig valaha szép lehetett. Csodálkozó, nagy, kék szemei most inkább szomorúnak tűntek, már ha nagy ritkán ráemelte őket valakire. De ő inkább a padlót fürkészte, kopott ruháját babrálta, és várta a sorát, amikor senki nincs a zongora közelében. Akkor odalépett, felhajtotta a fedelét. Utána mindig visszarántotta munkától megviselt kezeit a hófehér billentyűkről. Olykor még össze is kulcsolta, máskor inkább idegesen tördelte, aztán óvatosan kinyújtotta enyhén remegő ujjait. Először jobb kézzel, majd ballal érintette meg a hívogató klaviatúrát. Simogatta a csendes hangszert.

Elena többször megleste a nőt, amint áhítattal, csukott szemmel játssza néma játékát. Fürge és hosszú ujjai ilyenkor már nem remegtek. Kizárta a külvilágot, és alig észrevehetően érintette ujjbegyét az egyes hangokhoz. Elenának meggyőződése volt, hogy magában valós dallamokat játszott le, és talán valahol belül hallotta is a melódiát, még ha nem is nyomta le a billentyűket.”

 /részlet – Vakrepülés/

Barbara

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*