• Home
  • /Blog
  • /A türelem és a sült galamb
A türelem és a sült galamb

A türelem és a sült galamb

Mondják, hogy a türelem rózsát terem. No, meg azt is, hogy ne várd a sült galambot, hogy berepüljön a szádba! Most akkor hol van az igazság? Mi az, aminek be kell érnie, és mit érdemes pörgetni?

Egyszer, nem is olyan régen – és már elmúltam negyven – azt mondta nekem valaki, hogy a jógához még érnem kell. Tette ezt miután megkérdeztem, nem jönne-e házhoz az oktató, és akkor a kétórás edzést lenyomhatnánk ötven percben. Pedig esküszöm, értem a lényegét, csak nincs hozzá türelmem. Ezért futok. Ha gyorsan túl akarok lenni az edzésen, akkor rövidebb távot választok, és inkább hegyre futok föl és le, amíg bírom.

Szóval, türelem. Tulajdonképpen erőt vehetnék magamon és nekiállhatnék mandalázni is. De minek? Mi értelme lenne, ha közben, felrobbannék. Úgy pattognék belül, mint a vágtára áhítozó ló, akit már egy hete nem hagytak tombolni.

Azonban vannak helyzetek, ahol nem úszható meg a türelem. Pontosabban, türelem nélkül nem érdemes. Nem volt könnyű megtanulnom. Pedig egyszerű és sablonra húzható. Rájöttem – legalább húsz évembe került – ha kitűzök egy célt és ezzel együtt kialakul egy vágyott állapot, akkor gyorsan le kell ülnöm. Türelmesen.

Olyan jó érzés ábrándozni, lubickolni a vizualizált eredményben.

Érdemes időt hagyni erre. Egy-két napot, hetet, hónapot akár. Hadd érjen. Hadd formálódjon és váljék eggyé velem. De nem szabad átesni a ló túlsó oldalára és várni a sült galambot. Előbb-utóbb neki kell állni. El kell indulni az úton.

Viszont, ha itt elkezdek rohanni, kapkodni, és siettetem a dolgokat, azaz újra türelmetlenné válok, akkor elvesztem. Ám ha élvezem az utat, aminek a végén, a célban ott a jól megérdemelt érem, akkor nyert ügyem van.

Mielőtt futni kezdtem – vidéki életet magam mögött hagyva beköltöztem a nagy Budapestre, közel a repülőtérhez, – rádöbbentem, hogy már vagy fél éve semmit sem sportolok. Otthon időnként füvet nyírtam, gyalog jártam, bicikliztem, lovagoltam és videokazettákra (!) tornáztam. De ezekre alig maradt időm, miután repülni kezdtem. Dönthettem, hogy lemegyek valami klubba és idegesítenek a dressz-smink-frizura központú sportteljesítmények, vagy felkapok egy tréningruhát, a futócipőmet és futok. Az utóbbi mellett döntöttem, noha korábban csak nagyon ritkán kocogtam egy keveset. Szürke, bolyhos melegítőmben nekilódultam és körbefutottam a háztömböt. Gyakorlatilag meghaltam. Csillagokat láttam, miután eltűnt a sötétség, amit az oxigénhiány húzott a szemem elé. A kerítésben kapaszkodva oldalaztam haza.

Ennek fele se tréfa. Noha sokat dolgoztam éjszaka, de láthatóan attól nem lettem edzett. Tervet szőttem és úgy gondoltam, 4, azaz négy kilométert le kell futnom, viszonylag könnyedén. Ez a minimum. Két hónapomba került ez a 4000 méter. Ekkor mondta a barátnőm, hogy lesz ebből még maraton is. A gondolaton is nevettem. Az tízszer annyi, mint amennyit jelenleg képes vagyok lefutni úgy, hogy (majdnem) biztos lehetek a túlélésben.

Azért másnap megemeltem a távot nyolc (!) kilométerre. Az egy dolog, hogy nem ment. Még dühített is, el is keserített és egyáltalán!!! Egy világ omlott össze bennem. Miért nem vagyok képes legalább a dupláját teljesíteni a már bejáratott mennyiségnek?

Panaszkodtam barátnőmnek, aki csak mosolygott. „Mindig is olyan türelmes voltál magadhoz, Barbi!” – mondta, majd elém tolt egy edzéstervet. „Egy éved van! És élvezd. Minden apró előrelépést, minden új technikát örömmel élj meg. Vedd észre, hogy milyen szép körülötted a táj ősszel, hogy milyen csodálatos, amikor nagy hóban, hidegben forrónak érzed magad a mozgástól, amikor tavasszal együtt ébred az erőd a természettel, ahogy nyáron keresed a hűvös hajnalokat, vagy a csendes estéket. Észre sem fogod venni, és több száz kilométer lesz a talpadban! Meglátod, milyen jó lesz!”

Elindultam az úton.

Hihetetlen nagy kaland volt. A testem, az erőm, az elmém kalandja. És a maratont is lefutottam, de ez idő közben már nem is volt kérdés. Azóta nagyon sok célkitűzésemre ráhúztam ezt a sablont. Nekem bevált!

Barbara

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*