• Home
  • /Blog
  • /A múzsa fogalma számára értelmezhetetlen
A múzsa fogalma számára értelmezhetetlen

A múzsa fogalma számára értelmezhetetlen

Petrőczi Éva József Attila-díjas költő, író, műfordító, irodalomtörténész, Rát Mátyás életmű díjas publicista, a Károli Gáspár Református Egyetem nyugalmazott intézetvezető docense járt nálunk, hogy bemutassa az Évamesék szépiában (KATICA-KÖNYV-MŰHELY, 2017) című, csokorba fűzött, részben a szerző által “novelettáknak” becézett, rövid novellákból, illetve hosszabb, önvallomásokból álló kötetét.

„…megvalósult Bauer Barbara írótársam , Török Rita könyvtárvezető és Munkatársai által tervezett “Évamesék szépiában” premierem ETYEKEN, a szép nevű Magyar-kút Könyvtárban. A cudar idő ellenére népes és nagyon értő közönség jött össze, Barbara életem legjobb és legkedvesebb beszélgetőtársának bizonyult, Bartha Mirella pedig verseim avatott előadójának”, írta másnap a blogján Petrőczi Éva.

A közönség sziporkázott, de ehhez nélkülözhetetlen volt Petrőczi Éva könnyedsége, eleganciája, és barátságos közvetlensége. Hogy mihez? Hogy vele, a fent felsorolt díjakkal, érdemmel, titulussal elismert, és megszámlálhatatlan írásaival minket kényeztető költővel és íróval bátran beszélgethessünk múzsáról, ihletről, alkotói válságról, vagy éppen hajtóerőről és más balga dologról… mert mindez számára értelmezhetetlen. Nincs helye az ilyen kérdéseknek, hiszen az írás a lételeme! Épp úgy, mint az, hogy nagyon szereti népes családját – és a katicabogarakat, „akik” valódi címerállatai, Katicamesék (KATICA-KÖNYV-MŰHELY, 2017) című gyerekkönyvén innen és túl…

Etyek, Magyar-kút Általános Művelődési Központ

BB: Évamesék szépiában a kötet címe. Szépiában, pedig nagyon is maiak a témák, még ha ki is derül, hogy gyakorta utazol a történetekben. Szándékos cél volt az idősíkok keresztezése a témák rendezése során?

PÉ: Nem csak a témák rendezése során, hanem a mindennapjaimban is. Hiszen úgy mászkálok múltból jelenbe és vissza, mint második nevem adója, Alice Tükörország és a valóság között.

BB: Olykor nem tudom eldönteni, hogy Petrőczi Éva, a kislány kitekintéseit olvasom, vagy a mai Petrőczi Éva visszaemlékezéseit. Azaz, visszabújsz a kislány bőrödbe, amikor a múltról írsz?

PÉ: Visszabújnom sem kell, ez a bőr az a bőr, még ha már nem is olyan gyöngyház fehér, mint pár évtizeddel korábban, hanem itt-ott szeplőske… Nem hiába adtam 2001-es, háromnyelvű verseskötetemnek a Legenda, változatlan címet, nem vagyok a látványos váltások embere.

BB: Egy olyan kötetben, ahol színes novellák között kalandozhat az olvasó, ahol hangulatok, élmények, tapasztalatok, emlékek elevenednek meg, ott bennem felmerül egy kérdés: volt egy mag, amin aztán érlelődött a többi gondolat? Van a novellák, noveletták között egy csíra, ami aztán csokorrá lett?

PÉ: Csíra? No, ez fogas kérdés. És ne feledjük, itt a noveletták mellett bőven vannak egyházi-hitéleti és művelődéstörténeti hátterű jegyzetek is, amelyek először a Reformátusok Lapjában, a Mértékadóban, vagy az Evangélikus Életben jelentek meg. Szóval, a csíra nem igazán találó ezúttal, de a csokorba kötés igen, ezt eltaláltad. Hiszen a címlapon is csokorral álldogálok, 1954. november 7-én, három és fél évesen – otthon, Pécsett, a Mecseken! S ha mégis mindenáron „csíráztatni” szeretnél engem, ez a kép indított el abba az irányba, hogy ezt az anyagot kötetté rendezzem.

 

BB: Hogyan írsz? Hogy képzeljük el a folyamatot? Vannak kellékeid, kedvenc időd, helyed? Kialakult az évek során valamiféle rítusa az írásnak?

PÉ: Nem, nem, se kellékeim, se rítusaim nincsenek. Kedvenc időm és helyem sem igazán. Azaz: akad bőven kellék, szakkönyvek, szakcikkek, régi könyvek és nyomtatványok – de főleg akkor, amikor tudományos műveket írok. Egyébként olyan latolgatás, „elfészkelés” nélkül írok, ahogyan lélegzem. És akad néhány hely ahol különösen jók ment/megy az írás, ifjú éveimben Pozsony, Wales, Oxford, később Heidelberg… de nem a „külföldiség”, hanem az otthonosság miatt…

BB: Miből, vagy honnan töltődsz az íráshoz?

PÉ: Sok olvasással, zenehallgatással, baráti kapcsolatokkal. S a feltöltődés kitüntetett részét képezik az író-olvasó találkozók, rendhagyó irodalomórák, de még a Tv portré-forgatások is, ahol soha nem szereplek – csak vagyok! Úgy, hogy már érzem a nézők közeledését, nevetését, vagy akár fintorait. Ezek az alkalmak számomra soha nem „haknik”, hanem a „szeretet-csere” esélyei és színhelyei.

BB: Engedd meg, hogy az előző kérdést kitágítsam. Honnan töltődsz ahhoz a tempóhoz, amit diktálsz. Nagy energiával, magas fordulaton élsz. Mi a titkod?

PÉ: Ez végtelenül egyszerű. önmagam „marektingeseként”, „PR”-osaként dolgozom évtizedek óta, fotóm/frizurám csak kevés készül, sminkem az égvilágon semmi, így nem mennek el értékes napok-órák önmagam manapság az íróktól is elvárt „felturbózására”, továbbá nagy időbeosztó vagyok, soha nem csúszom egyetlen külső-belső határidővel sem. Vonatkozik ez a családi feladatokra, eseményekre is: legyen az karácsony, vagy születésnap, szépen, lépcsőzetesen készülök rájuk…

BB: Van olyan kérdés, amit még soha nem tettek fel, de várod?

PÉ: Van bizony, s éppen Etyekre illő: „Miért szereted az Etyekhez hasonló kisközösségeket, megtartó településeket?” Mert hiszek a személyesség erejében, az apró események erejében és derűjében, ember és táj harmóniájában. Abban, hogy a falvakban és kisvárosokban az emberek nem taszítják el egymástól annyira egymás sorsát, gondjait, örömeit, mint a világvárosokban! Nyilván nem villongások és kisebb belharcok nélkül, de mindig ember léptékűen. Isten tartsa meg ezt a szép életformát!

Köszönöm!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*