• Home
  • /Blog
  • /A gyerekek IGENt mondanak az életre
A gyerekek IGENt mondanak az életre

A gyerekek IGENt mondanak az életre

Amíg nem voltam anyuka, nem nagyon figyeltem a gyerekekre. Kimerült az érdeklődésem a „Jaj, de édes!” kötelező felkiáltásban. De amióta napjainkat egy apró emberke határozza meg, a világról alkotott fogalmam, az élet értelméről felállított képem változott meg – nem túlzok – alapjaiban. Máshová került a fókusz, más a sorrend, átcsoportosult az értékrend. De nem csak ezek az illuzórikus paraméterek rendeződtek át. Olyan archaikusnak vélt gondolataim törlődtek ki és adtak helyet valós meglátásoknak, amikről korábban fogalmam sem volt.

Amikre a lányunk tanított.

Észre sem vettem, mennyit tekintgetek vissza. Ahogy azt sem, mennyit rágódom, aggódom a jövőn. Vártam, mi lesz a következő kereszteződés után. Az ismeretlen holnaptól, fordulattól, embertől, helyzettől reméltem.

A gyerek nem ilyen! Ő most él. A finom falattal kezd és nem kombinál. Ő a fontos itt és most. A pillanatnak örül, vagy éppen a pillanatot siratja és már tovább is lép.

A múlt már mese, a jövő valami izgalmas játék, a jelen pedig: az élet maga!

Micsoda tükör, már ha belenézünk, ha figyeljük a mellettünk bontakozó kis életet! És milyen jó minta egy karakter kialakításához életigenlő szemlélete. Julietta naiv és boldog személyiségében ez az önfeledt gyermeki lélek jelent meg:

„– Én boldog vagyok itt. Amíg nem merült fel Róma – nyomta meg kissé talán túlzottan is a város nevét a lány –, addig eszembe sem jutott, hogy egyszer elhagyom Follinát vagy a szüleimet. Velük vagyok, zenélek, énekelek, örömöt okozok, ahogy a zene engem is boldoggá tesz. Az én világom tökéletes, érted, Francesca? Nekem semmi nem hiányzott! Semmi. A látás sem hiányzik, hisz sosem láttam. Róma is ismeretlen. Én ezt ismerem, ami körülvesz, és nem tudom, mi van odakinn. Egyszerűen nem vonz az ismeretlen.

Francesca most először látta Julietta arcán a korát. Az érett, maholnap tizennyolc éves fiatal nő önállóságát. Mindig úgy tűnt, sodródik, a szülei mellett gyermekként kapaszkodik a biztonságba. Közben pedig felnőtt, észrevétlenül, nemcsak bájaiban, testében, hanem gondolkodásában is. Határozott elképzelése volt a világról, az ő világáról – és benne a saját helyéről.

Még irigyelte is egy kicsit azt az erőt, amit Juliettában érzett. És amit nem köszönhet másnak, mint az elégedettségnek, a boldogságnak, csak mert olyannak fogadta el a világot, amilyennek kapta. Mert megtalálta a szépet és az értéket maga körül, és nem szaladt valami után, amiről fogalma sincs, csupán remél tőle. Mindenki mindig remél, jobbat, szebbet. Mástól, másoktól várja a boldogságot. Nem így Julietta. Francesca rádöbbent: ez a lány boldog és elégedett. És éppen elhagyni készül ezt az életet.” – Vakrepülés

Barbara

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*